Azoknak, akik könnyebb biciklis tereptúrákra vállalkoznának, nálunk lehetőség van Cross Country kerékpárokat bérelni. Akik pedig kocsival barangolnák be a környéket, azoknak az alább felsorolt túraútvonalak szintén segítségül szolgálhatnak.
1. Alsóbogát – Somogyvámos – Somogyvár – Alsóbogát (32 km)
• Somogyvámoson a 260 ha-on fekvő Krisna völgy kulturális központ és biofarm szép látnivalókkal és új élményekkel
várja az odalátogatókat. A dísztavak, ligetek és arborétumok több száz növény- és állatfajnak adnak otthont.
• Hanzel László és fia tojáspatkoló munkái megtekinthetőek Somogyvámoson
• Kupavár: A XI. században (akkor még a Balaton partján!) emelt, román stílusú és gótikus átépítésű bazilika és
apátság romjai mellett felszínre hozták az egész az épületegyüttest körbeölelő középkori várfalat. A feltárt 1983-
ban nemzeti történelmi emlékhellyé nyilvánították. A hagyomány szerint a szlavóniai hadjáratából hazatérő Szent
László király a Várhegy alatt elvonulva fogadalmat tett, hogy itt bencés rendi apátságot alapít.
• Étkezésre lehetőség van a Kupa vendéglőben Somogyváron
• Alsóbogát, Festetics-Inkey kastély, 1853 körül klasszicista stílusban épített műemlék. A mintegy 13 hektáros
védett ősfás parkja már felújított, gyönyörűen rendezett környezettel várja látogatóit.
• Vrancsics Kiskastély, 1760 körül épült barokk épület 2012-ben ICOMOS díjjal, 2013-ban Europa Nostra díjjal
tüntették ki. A kutatómunka során kiderült, hogy épület kilenc helyiségében Dorffmaister István alkotta falfestések
találhatók.
2. Alsóbogát – Somogygeszti – Polány – Felsőmocsolád – Igal (63km)
• Somogygesztiben található a Jankovich-Bésán kastély, amely jelenleg kastélyszállóként működik. 1823-ban,
klasszicista stílusban építették. Hét hektáros park veszi körül, mely természetvédelmi terület.
• Babérliget: A levendulabokrokkal, gyümölcsfákkal és szőlővel körbevett provanszi stílusú 900 nm-es vendégház
a somogyi dombok között fekszik, mely eredetileg a Békeffy nemesi család 1800-as évek második felében épített
kúriája volt. Az épületből a kertbe egy gyönyörű gesztenyefasor vezet, mely árnyas allét képez a ház és a belső
kert között, ahol tipikus mediterrán növények, fűszernövények és virágok között sétálhatunk.
• Felsőmocsoládon található a Bánó-Kacskovics kastély, amely már eredeti pompájában várja a vendégeket.
• Az igali fürdő története a múlt század negyvenes éveire vezethető vissza. 2013 óta, felújítva várja vendégeit. A
családias hangulatú fürdőben minden korosztály megtalálja a számára legideálisabb kikapcsolódási lehetőséget.
3. Alsóbogát – Várda – Deseda – Kaposvár (~48 km)
• A várdai Szász-kúria tárlata kultúr és iparművészeti különlegesség is egyben. A 2003-ban elhunyt világhírű
festőművész, Szász Endre életművéből mutat be válogatást. A bemutatón megjelennek azok az egyedi minták,
amikre a porcelángyártás, a kristály, a szőnyeg iparban örökre rátette névjegyét Szász Endre. Még különleges
bélyegeken is láthatják az idelátogatók a művész keze nyomát.
• Deseda: a tó 8 km hosszú, 26 km kerületű, ezzel Magyarország leghosszabb mesterséges tava. Remek vadonatúj
kerékpárúton tekerjük körbe a vízfelületet. Környékét környezetvédelmi területté nyilvánították, egy része arborétum!
• A kaposvári Virágfürdő az élményfürdőzésen kívül szaunákkal, csúszdákkal, uszodai- és strandszolgáltatásokkal
várja az ide látogatókat.